Cikkek

 

 

Minden eddiginél több programmal jön a negyedik emlékvonatozás!

 

 

2018 óta nincs október emlékvonatozás nélkül és ez idén sem lesz másképp! 2021. október 16-án (szombaton) negyedik alkalommal fog útnak indulni két motorkocsiból és két mellékkocsiból álló „Piroska” különvonatunk, ezúttal Kaposvárról. A Kaposvár-Fonyód vasútvonal idén nyáron ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját, így idei utunkkal ezt is szeretnénk megünnepelni. Ennek jeléül az esemény napján reggel 8 órától vonatunk 8:50-es indulásáig a Volánbusz Zrt. jóvoltából a vasútállomás mellett szabadon megtekinthető lesz egy 1968-as gyártmányú zöld színű Ikarus 55-21 típusú „Faros” és egy 1978-as gyártmányú „volán-sárga” Ikarus 266.25 típusú nosztalgia autóbusz. A tervek szerint Osztopánban, Lengyeltótiban és Fonyódon is lesznek programok, de ezek még szervezés alatt állnak.

 

A vonat 12:53-kor érkezik Böhönyére, ahol a Böhönyei Dalkör vasutas nótái fogadják majd az utazóközönséget. A polgármesteri köszöntő után lehetőség lesz megtekinteni a vasútállomás előtti téren kiállításra kerülő veterán autókat, tűzoltó-, mentő-, és rendőrautókat, illetve John Deere traktorokat. A Nyugdíjas Klub zsíros kenyérrel kedveskedik majd az utasoknak, de a korábbi évekhez hasonlóan helyi bor és pálinka kóstolás is lesz.

 

Vonatunk 13:15-kor indul Balatonszentgyörgyre. Mesztegnyőn az alpolgármesteri köszöntő után a HONI Néptánc Együttes és a HONI Hagyományőrzők néptánc bemutatóval készülnek majd nekünk, melyhez a végén minden érdeklődő kedve szerint csatlakozhat. 45 perces tartózkodásunk alatt lehetőség lesz traktor pótkocsin utazásra is, illetve iparvágány látogatásra vonattal. A mesztegnyőiek húskrémes szendviccsel és borral kedveskednek majd nekünk.

 

Marcaliban 50 perces tartózkodásunk alatt vonatunkkal kilátogatunk az IKR Műtrágyaüzem iparvágányára, illetve a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület jóvoltából az állomás I. vágányán felügyelet alatt szabadon kipróbálható lesz egy vasúti kézihajtány.

 

Rövid kéthelyi, balatonújlaki, balatonkeresztúri és balatonberényi tartózkodásunk után 16:25-kor érkezünk meg Balatonszentgyörgyre, ahol a polgármesteri köszöntő után zenés-táncos műsorral kedveskednek nekünk a helyiek, illetve friss pogácsával, süteménnyel, üdítőitalokkal és borral látnak vendégül bennünket. Balatonszentgyörgyről 16:40-kor indulunk és 18:08-kor érünk vissza Böhönyére. Vonatunk ezután 7 perc tartózkodás után indul vissza Kaposvárra, ahova menetrend szerint 21:14-kor fog megérkezni.

Az elmúlt három év során a helyi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel és vasútbarátokkal nagyon jó kapcsolat alakult ki, amely idén abban mutatkozik meg, hogy minden eddiginél több helyszínen, minden eddiginél bővebb és színesebb programkínálat áll az érdeklődők elé. „ #emlékvonatozás. Hagyomány. Kultúra. Természet.” mottónk jegyében szeretnénk felidézni a Somogyszob-Balatonszentgyörgy vasútvonal 128 éves működésének legszebb és legemlékezetesebb pillanatait, miközben a vasútvonal által érintett települések elénk tárják településük kulturális értékeit, utazás közben pedig Somogy megye páratlan természeti kincseit csodálhatjuk a vonat ablakából.

Bővebb információ az esemény plakátján és hivatalos Facebook-oldalán olvasható. Jegyrendelésre személyesen, Facebookon, telefonon (+36 20 285 2383) vagy e-mailben (This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.) van lehetőség nálam.

Jelentkezési határidő: 2021. október 15.

Szeretettel várok minden érdeklődőt az emlékvonatozásra!

György-Dávid Valentin
Felelős szervező