Cikkek


Kaptam egy levelet, amelyet fontosnak tartok megosztani mindennkivel !


        P. Lászlóné írja Szekszárdról:
        "Kedves Gábor! Tegnap délután talán az életünket mentette meg. Hazafelé autóztunk a két gyerekemmel a Széchenyi utcán. Hívott a párom. A mobil a táskámban volt az ülésen. Sajnos, még nem vettem tartót. A táskára pillantottam és már nyúltam a telefonért, amikor kislányom, Zsófi rámkiáltott, hogy "Ne! Ne! Előre nézz!" Szerencsénk volt. Előttem hirtelen lelassított egy autó, be akart fordulni, és csak nagy fékezéssel tudtam megállni.
        Zsófi most olvasta a mobilveszélyekről szóló Figyelj, papa!* könyvet, amit a városi honlapról az apja töltött le. Este még nekem is felolvasott belőle egy humoros részt. Ha a kislányom nem ismeri a könyvet, talán nem szól rám. Sose szokott. Ezt a karambolt  sikerült elkerülni. Meg akartam köszönni. Kérem, írjon még sok ilyen könyvet! Üdvözlettel P. Lászlóné"
        Ezúton szeretnék ismét köszönetet mondani az OBB és az NBT nevében is azoknak az önkormányzatoknak, amelyek az ingyenesen letölthető baleset-megelőzési könyveim linkjét elhelyezték a honlapjukon vagy facebook oldalukon.
        Jó egészséget kívánva, üdvözlettel
        Nógrádi Gábor
        www.nogradi.hu
         NEMZETKÖZI IBBY ÉLETMŰDÍJ 2012 - JANIKOVSZKY ÉVA DÍJ 2013     
         Postacím: 2131 Göd, Pf. 82.

 

 


INGYENESEN LETÖLTHETŐ BALESET- ÉS BŰNMEGELŐZŐ KÉPESKÖNYVEK:
Nógrádi Gábor - Cakó Ferenc:
Nyeregbe, srácok!: http://bit.ly/nogradi_nyeregbe  (A kerékpározás veszélyei) *
* Hova nézel, Papa?: http://bit.ly/nogradi_hova_nezel_papa (A mobilozás kockázatai.) *
Tolvaj! Tolvaj!: http://bit.ly/nogradi_tolvaj_tolvaj (Bűnmegelőzés.)
Vigyázz otthon! https://nogradi.hu/konyvek/ingyenes/Nogradi_Gabor_Vigyazz_otthon.pdf